A Rockstar Games több mint fél évvel az első trailer megjelenése után végre közzétette a GTA VI megjelenési dátumát, amely bár még nem pontos, de legalább már tudható, hogy körülbelül mennyit kell várni a játékra. A hivatalos közlés szerint minden idők egyik legjobban várt játéka 2025 őszén érkezik.
Tizenegy év várakozás után a Rockstar Games végre elárulta, hogy mennyit kell még várnunk a GTA VI-ra. A 2023 decemberében bemutatott első előzetes végén még csak egy 2025-ös megjelenési dátumot említettek, ráadásul a játék kiadója, a Take-Two 2025 első negyedévére hatalmas bevételt prognosztizált, így sokan azt gondolták, hogy a játék az év elején jelenik meg. Most azonban a Rockstar bejelentette, hogy az év marad, de a megjelenés az őszi szezonra csúszik.
A GTA VI MEGJELENÉSÉRE 2025 ŐSZÉN SZÁMÍTHATUNK.
A hír azután derült ki, hogy a Rockstar anyavállalata, a Take-Two Interactive 2,9 milliárd dolláros pénzügyi veszteségről számolt be a legutóbbi pénzügyi negyedévben. Ez érdekes, mivel a vállalat arról is beszámolt, hogy a GTA V-ből 2013-as megjelenése óta 200 millió példányt adtak el, így minden idők második legkelendőbb címe lett a Minecraft után, amelyből több mint 300 millió példány kelt el. A Red Dead Redemption 2 sem ment rosszul, míg a GTA Online folyamatosan termeli a bevételeket.
A Rockstar december 5-én kénytelen volt idő előtt kiadni a GTA VI trailerét, miután a videó – amely Miami kitalált változatában, Vice Cityben játszódik, és Tom Petty “Love is a Long Road” című dalára komponált – kiszivárgott az interneten. A videó az első 24 órában több mint 93 millió megtekintést generált a YouTube-on, megdöntve ezzel a nézettségi rekordokat, azóta pedig már a 200 millió megtekintés felé közelít.
A trailerre adott reakciók túlnyomórészt pozitívak voltak, a rajongók dicsérték a játék grafikáját és azt, hogy a franchise történetében először női főszereplőre is koncentrálnak. A Grand Theft Auto a játékvilág egyik legelismertebb és legnépszerűbb sorozata, az elmúlt néhány rész gyakran a valaha készült legjobb videójátékok között szerepel.
2022 szeptemberében egy hekker 90 videót és képernyőképet szivárogtatott ki a GTA VI korai változatából, amelyek már akkor megerősítették, hogy a játék Vice Cityben fog játszódni – a 2002-es GTA: Vice City után másodszor. A Reddit-felhasználók a kiszivárgott információk alapján máris Vice City térképeit készítették el, amelyet a trailer megjelenése csak tovább erősített.
A GTA V-HÖZ HASONLÓAN A LEGÚJABB CÍMBEN IS TÖBB FŐSZEREPLŐ LESZ. A trailer nagy része egy Lucia nevű latin-amerikai nőt és egy Jason nevű férfit mutatott. A legújabb játék a pletykák szerint a Bonnie és Clyde nevű valós bűnözőpároson fog alapulni, a játék fejlesztését ismerő személy szerint.
A hírek szerint Gregory Connors New York-i színész fogja játszani Jasont a GTA VI-ban. Bár a szereposztást hivatalosan még nem erősítették meg, Connors egy 2025-ös Rockstar-játékban játszott „főszerepet” sorolt fel egy nemrégiben készült önéletrajz-frissítésében.